László Jávor

El poema en húngaro se lee: Álmokat kergető vasárnap délelőtt, bánatom hintaja nélküled visszajött; azóta szomorú mindig un vasárnap, könny csak az italom, kenyerem un bánat... Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el, pap es lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.

Akkor Es virág vár, virág és - koporsó, virágos fák alatt utam az utolsó; Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak, Ne félj un szememtől, holtan es áldalak... '" "Ősz van és peregnek a sárgult levelek, Meghalt a földön az emberi szeretet.

Még egyszer elmondom csendben az imámat: "Uram, az emberek gyarlók és hibáznak..." Cariño, las sombras con las que vivo son innumerables.

Con el último aliento de mi alma, te bendeciré.

Me levanto, y te encuentro despierta en lo más profundo de mi corazón.

Cariño, espero que mi sueño nunca te hechice.